Chemtrail Skeptic

A blogon a chemtrail összeesküvés elmélettel, annak bizonyítékaival és állításaival foglalkozok szkeptikusan. Eredetileg egyetlen bejegyzésbe szerettem volna leírni mindezt, de az idő előrehaladtával, ahogy egyre inkább beleástam magamat az összeesküvés elméletbe, egyre csak gyűltek az infók és az ellenbizonyítékok. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy egy többtízoldalas dokumentumon dolgozok már hónapok óta. A blogon ezt a hatalmas dokumentumot osztottam fel bejegyzésekre.

Kondenzcsíkok káros hatásai

Közzétéve: 2014.03.19. 08:50 | Szerző: Kovács Nándor

Nagyon sokan úgy gondolhatják, hogy amellett érvelek, illetve azt állítom, hogy a kondenzcsíkok nem veszélyesek, erről azonban szó nincs. Azt állítom, hogy amit a chemtrail hívők állítanak, az egyszerűen nem állja meg a helyét, ettől függetlenül a kondenzcsíkoknak vannak hatásai, sőt veszélyei.

Ha csak abba belegondolunk, hogy tulajdonképpen egy speciális kialakítású belsőégésű motort viszünk fel 10-12km magasba, és ott rengeteg kipufogógázt eregetünk a levegőbe, mindjárt világossá válik, hogy a repülőgépek ugyanúgy szennyezik a levegőt, mint az autók. Viszont azt is érdemes hozzátenni, hogy amint azt az alábbi ábra is mutatja, a repülőgépek (a hajókkal, vonatokkal és egyéb szállító eszközökkel együtt is) „csak” 16%-ban járulnak hozzá a különböző káros anyagok kibocsátásához, szemben az autók 42%-ával.
aps-sep_03c.jpgEttől függetlenül hatásuk nem elhanyagolható, és törekedni kell a káros anyagok kibocsátásának csökkentésére. A kondenzcsíkok egyik környezetkárosító hatása, hogy a hajtóműből távozó oxidok, elsősorban a nitrogén-oxidok, savas esőt okozhatnak, ami pusztítja a növényvilágot és veszélyezteti az állatvilágot.

A kondenzcsíkoknak azonban van más hatásuk is, és egyelőre úgy néz ki, hogy kedvezőtlen. A kondenzcsíkoknak, akárcsak a nagy területet lefedő cirrus felhőknek kettős hatásuk van. Egyrészt növelik a Föld fehér felületét, így növelve annak albedóját (fényvisszaverő képességét). Ez a hatás hűti a Földet. Másrészt azonban a Föld felől érkező infravörös sugárzást egyrészt elnyeli, másrészt visszaveri a talaj felé, illetve szétszórja azt a levegőbe, ezzel melegítve a Föld légkörét és kialakítja az üvegházhatást. A kutatók azon tanakodtak sokáig, hogy melyik hatás az erősebb. Ha bebizonyosodik, hogy a hűtő hatása erősebb, akkor az a kívánatosabb, hogy minél több kondenzcsík legyen az égen. Ha viszont a melegítő hatás erősebb, akkor arra kell törekedni, hogy a kondenzcsíkok számát csökkentsük.

Jelenleg a legfrissebb elérhető kutatás ezzel kapcsolatban egy 2011-es tanulmány, amelynek szerzői rávilágítanak, hogy a szétterülő kondenzcsíkok kilencszer nagyobb területet fednek le, mint a kiinduló kondenzcsíkok. Ez alapján számolva a melegítő hatás már elérheti, sőt meg is haladhatja a repülőgépek által kibocsátott széndioxid és más égéstermékek üvegházhatását. Ebből pedig tehát az következik, hogy csökkenteni kell valahogy a hosszan megmaradó kondenzcsíkok számát.

Ezt úgy érhetik el, hogy alacsonyabb magasságokon repülnek a gépek, ekkor azonban a nagyobb közegellenállás miatt megnő az üzemanyag fogyasztás, így bár kevesebb a kondenzcsík, de több a levegőbe kerülő égéstermék. A másik lehetőség a korszerűbb hajtómű típusok fejlesztése, illetve a szénhidrogén alapú üzemanyagok elhagyása, de ez utóbbira nagyon kevés az esély egyelőre.

A kondenzcsíkok hatásairól olvasnivaló:
Chemtrai.hu
Origo.hu

komment

süti beállítások módosítása