Chemtrail Skeptic

A blogon a chemtrail összeesküvés elmélettel, annak bizonyítékaival és állításaival foglalkozok szkeptikusan. Eredetileg egyetlen bejegyzésbe szerettem volna leírni mindezt, de az idő előrehaladtával, ahogy egyre inkább beleástam magamat az összeesküvés elméletbe, egyre csak gyűltek az infók és az ellenbizonyítékok. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy egy többtízoldalas dokumentumon dolgozok már hónapok óta. A blogon ezt a hatalmas dokumentumot osztottam fel bejegyzésekre.

Bizonyíték #13: Kerozin, mint chemtrail

Közzétéve: 2014.03.19. 11:10 | Szerző: Kovács Nándor

A lenti képen szintén nem a turbinákból létrejövő fehér csíkot láthatunk, de nem is vegyi permetezés eshetősége áll fenn.

chemtrail_fuel.jpgRengeteg hasonló kép van fent ezeken az oldalakon, amelyeken az éppen üzemanyagától megszabaduló repülőgépet gyanúsítanak meg chemtrailezéssel. A kerozin kiengedése valóban nem a legkörnyezetkímélőbb eljárások egyike, de az utasok biztonsága érdekében ez a legjobb megoldás. A kerozint általában nagy magasságban engedik ki, ahol könnyen szétoszlik a levegőben és lent már nem jelent veszélyt, ritkán fordul csak elő az, hogy alacsonyan szabadulnak meg az üzemanyagtól. Erre általában akkor kerül sor, ha rögtön felszállás után adódik valamilyen műszaki probléma.

Ezt a képet használta illusztrációként először Art Bell a korábban említett és linkelt cikkében.

komment

Bizonyíték #12: Ez biztos nem kondenzcsík, tehát chemtrail

Közzétéve: 2014.03.19. 11:08 | Szerző: Kovács Nándor

Itt van például ez a kép, amin egyértelműen az látható, hogy nem a turbinákból keletkezik a kondenzcsík, hanem a meghatározott helyeken, mintha apró kis fúvókák lennének ott.
ECN-4242.jpgA képen azonban ismételten nem permetezés látható, hanem egy, a NASA által átalakított Boeing 747 Jumbo Jet egy 1974-es felvételen. A szárnyakon valóban fúvókák vannak, ez azonban füstöt ereget és nem mérget. Hogy ennek mi értelme? A repülőgépek haladásuk során szélárnyékot, valamint különböző erősségű, és különböző ideig fennmaradó láthatatlan légörvényeket hagynak maguk után. A füsttel ezeket a légörvényeket tették láthatóvá. A légörvények vizsgálata kiemelkedően fontos a repülőgépeknél. Ez ugyanis befolyásolhatja egy repülőgép fogyasztását, haladási sebességét, de repülésbiztonsági kockázatuk is van. Ha egy kisebb gép bekerül egy nagyobb gép által keltett láthatatlan légörvénybe a pilóta könnyen elveszítheti uralmát a gépe felett és könnyen tragédiába torkolhat a repülés. Ezeknek a teszteknek az eredményei alapján határozták meg, hogy az egyes géptípusoknak mekkora követési távolságot kell hagyni az elől haladó géphez képest.

Az alábbi animgif-en egy repülőgép makettet engednek át egy megvilágított füstfelhőn. Jól látható, ahogy a szárnyak után egyre terebélyesedő, lefelé mozgó, erőteljes légörvények alakulnak ki. Ha ebbe mondjuk egy Cessna repülőgép belefutna, azonnal a földnek csapná a gépet.
Airplane-vortex-smoke-rings.gif

komment

Bizonyíték #11: Pilóták tüntetnek a chemtrail ellen

Közzétéve: 2014.03.19. 11:01 | Szerző: Kovács Nándor

Több weboldalon is megtalálható az alábbi kép, amelyen szerintük az látható, ahogy a pilóták tiltakoznak a chemtrail ellen.
pilot-chemtrails.jpgPedig a kép valójában szerkesztett. Ha vették volna a fáradtságot és a bal sarokban látható DDees.com címre rákeresnek, akkor eljutnak a David Dees Illustration honlapra, ahol rengeteg manipulált fotót találunk. Az eredeti kép, ami lent látható, valójában egy 2011-es tüntetésen készült, és semmi köze nincs az összeesküvés-elméletekhez. A pilóták valójában a fizetésük és munkakörülményeik miatt tiltakoztak.
pilots-occupy-protest.jpg

komment

Bizonyíték #10: Chemtrail tankolást vettek videóra

Közzétéve: 2014.03.19. 10:58 | Szerző: Kovács Nándor

Az alábbi videón is úgy tűnhet, mintha az egyik repülőgépből kifogyna a vegyipermet, ezért eltűnik a gép mögött a fehér csík. Rácsatlakozik az elől haladó gépre, majd amikor végzett a tankolással, akkor ismét újult erővel folytatja a permetezést.

A videón azonban nem egészen az látható, amit állítanak. Valóban tankolás szemtanúja volt a videót készítő német úriember (Euer Wer­ner Altnickel, szintén nagyon buzgó chemtrail-hívő), csakhogy itt egy AWACS látható üzemanyag vételezés közben egy C17 Globemaster repülőgép mögött. Az AWACS mögött azért tűnik el a kondenzcsík, mert lelassít. A hajtóművek már nem dolgoznak olyan teljesítménnyel, mint előtte, így kevesebb égéstermék távozik a hajtóművekből a levegőbe, és mivel kevesebb kondenzációs mag, valamint vízpára kerül a levegőbe, ezért nem ideálisak a körülmények a kondenzcsík kialakulásához. 

A felvételen az is jól látható, hogy a gázelvételkor, amint eltűnik a kondenzcsík, az AWACS lemarad az elől haladó géptől. A videót elemzők arra is rámutatnak, hogy a kondenzcsík még a chemtrailesek alapfeltevésének is ellentmond, hiszen nem hosszantartó (permzisztens) kondenzcsík alakult ki. Azt pedig már én jegyzem meg, hogy ha ezek tényleg chemtrailes gépek, akkor az elől haladó miért nem kapcsolta ki, a tankolás idejére a permetezőjét, mert így a mögötte haladó gép személyzetét pont telibe kapja a méregfelhő.

komment

Bizonyíték #9: Nem tudom mi ez, tehát chemtrail

Közzétéve: 2014.03.19. 10:24 | Szerző: Kovács Nándor

1466077_697427583624197_1143662419_n.jpgEzen a képen úgy tűnik, hogy szintén aerodinamikai kondenzcsíkkal van dolgunk, itt azonban nem erről van szó, de még mindig nem chemtrailezésről. A képen a KLM holland légitársaság Fokker 100 típusú repülőgépe látható felszállás közben. Amit a szárnyakon látunk az pedig az eljegesedés ellenvédő speciális folyadékbevonat, ami éppen lepereg a repülőgép testéről.

komment

Bizonyíték #8: Levideózták a chemtrailszóró repülőgépet

Közzétéve: 2014.03.19. 10:23 | Szerző: Kovács Nándor

Rengeteg képet és videót lehet találni ezeken az oldalakon olyan „megmagyarázhatatlan” vagy szerintük csak egyféleképpen megmagyarázható jelenségekről, amelyen látszólag az történik, hogy ki és bekapcsolják a permetező szerkezetet, mert mondjuk, éppen tartályt cserélnek a rosszfiúk. A chemtrail hívők beleesnek az „argumentum ad ignorantiam” (tudatlanságból fakadó érv) érvelési hibába, hiszen feltételezik, hogy semmi más nem történhet itt, csak az, hogy egy szerkezetet ki és bekapcsolnak, tehát egyértelműen permeteznek minket.

Az alábbi videó is így kering a neten, ráadásul a hívők számára ez egy igazi ütőkártya (sok helyen úgy is van fent, mint a méregszórás megcáfolhatatlan bizonyítéka), hiszen nem a földről készült, hanem egy másik repülőgépről.

Azonban itt szó sincs permetezésről. Az jól látszik, hogy nem a turbinákból jön a kondenzcsík, és nem is a gép mögött lemaradva keletkezik, hanem rögtön a szárnyak után, olyan mintha a szárnyakba lennének beépítve a szórófejek és úgy szórná a mérget. A videót végignézve még a két pilóta beszélgetése is hallható, ahogy az egyik viccesen megjegyzi, hogy ez teljesen úgy néz ki, mint egy chemtrail és nevetve hozzáteszi, hogy ezt feltölti a Youtube-ra.

„Érzed a chemtrailt?” „Mostanára már meghalnánk.” „Felteszem a Youtube-ra” (és nevet)

De ha nem klasszikus, a turbinából keletkező kondenzcsíkot látunk, akkor ez mi? A szárnyprofil mögött leesik a nyomás, ez pedig megfelelő feltételek mellett kedvez az ún. aerodinamikai kondenzcsík létrejöttének. A háttérben jól látható, hogy egybefüggő felhőréteg felett repülnek, tehát a magas relatív páratartalom adott. Amikor eltűnik a kondenzcsík, akkor

  • vagy egy megváltozott nyomású légáramba kerülhetett a gép
  • esetleg a hőmérséklet annyira megnőtt, hogy már nem kedvezett a kondenzcsík kialakulásának
  • vagy a páratartalom volt annyira alacsony, hogy nem alakult ki a jelenség

Jól látható, hogy pontos adatok nélkül pusztán találgatok én is, de amíg ezeket a lehetőségeket nem zárjuk ki, addig azt sem lehet állítani, hogy ez egyértelműen egy chemtrailt szóró gép, tehát nem bizonyíték a chemtrailezésre.

komment

Bizonyíték #7: Tűzoltó repülőgépek

Közzétéve: 2014.03.19. 10:20 | Szerző: Kovács Nándor

Nagyon gyakran látni olyan képeket, amelyeken erdőtüzek oltására szolgáló repülőgépeket állítanak be úgy, mint chemtrailező gépeket, ezekből kaptok most egy kis válogatást.

A fenti videó megtalálható egy másik, kevésbé konteós címen is, sokkal jobb minőségben. Ez a gép egy Boeing 747 Supertanker tűzoltó repülőgép, amely jelenleg az Evergreen cég tulajdonában van. A videó nem éles bevetésen, hanem egy próbarepülés alkalmával készült, ezért nincs megfestve a víz.

supertanker2.jpgEzt a képet is sokszor megosztják a chemtrail hívők, mondván, hogy ez is vegyipermetezés. Ez azonban még mindig a fent említett repülőgéptípus egy reklámfotója.

De találhatunk olyan képeket is, amelyeken látszólag az történik, hogy a méreggel teli tartályokat ép pakolják be a gépekbe. Valójában ezeket is erdőtűz oltásra készítik elő.

A képek forrásai és magyarázatuk az alábbi linkeken érhetők el:

http://atomictoasters.com/2012/06/modular-airborne-firefighting-system/maffs-2008/
http://www.dvidshub.net/image/611307/maffs-activation-2012#.UEBy3CLCaSp
http://wildfiretoday.com/2012/06/24/two-military-maffs-c-130-air-tankers-activated/

A chemtrail filmben is hivatkoznak az erdőtüzekre egy pár mondatban. Azt állítják, hogy a kiszórt alumínium elősegíti az erdőtüzek terjedését, a tűz olyan sebességgel és akkora lánggal ég, ami még a tűzoltókat is meglepte. Ám érdekes módon a videóban egy tűzoltót se kérdeznek meg erről, Will Thomas weboldalán kívül pedig sehol se találom annak bizonyítékát, hogy ez igaz lenne. Mellesleg nagyon úgy néz ki, hogy az alumíniumot az erdőtüzek oltásánál is alkalmazzák. Az oltásnál használt speciális keverékben ugyanis alumínium-hidroxid van. Ez hő hatására alumínium-oxidra és vízgőzre bomlik. A reakció nagyfokú hőelvonással jár, a vízgőz csökkenti a tüzet, az alumínium-oxid pedig védőréteget képez a felületen így akadályozva meg a tűz továbbterjedését.
Itt egy magyarázatot tudok elképzelni, mégpedig azt, hogy a chemtrail hívők láttak videót a termitről amiben valóban van alumínium és úgy gondolják, hogy akkor az biztos ugyanúgy viselkedik az erdőtüzeknél is. Csakhogy a termitben vas-oxid is van, az pedig erdőtüzeknél nehezen van jelen olyan mennyiségben, ami a termit előállításához szükséges, és a két komponens aránya sem mindegy. 

Az alábbi képen kiolvasható az US 7413145 felirat, és még nagy, figyelmeztető matrica is van a tartályon, így ez biztos csak valami veszélyes dolog lehet.
19506patentchemtraildees.jpgEz már azonban nem egy ügyes átverés, mint a HAZMAT, de még mindig nem bizonyíték a chemtrailezésre. A tartályra írt számra rákeresve erre az oldalra bukkantam, ahol leírják a szabadalom lényegét.

A method and apparatus for aerial fire suppression utilizing a potable fire retardant chemical dispensing system, readily adaptable, without extensive aircraft modification, to various makes of aircraft, for dispensing current types of forest and range fire fighting chemicals. The aerial delivery system is self contained and reusable. It enables cargo/utility aircraft to carry and dump a load, under control. The aerial delivery system is capable of attachment at the wing box, pressurized delivery from the nozzles, and nozzles directed straight downward.

A bekezdés erdőtüzek oltására alkalmazott speciális adagoló berendezésről szól. A szabadalom lényege, hogy a repülőgépet komolyabb átalakítás nélkül lehet felhasználni erdőtüzek oltására. Ezt úgy oldják meg, ahogy a képen is látható, hogy a gépből kiszednek minden felesleges dolgot, és helyére tartályokat helyeznek.

komment

Bizonyíték #6: Az USAF valóban permetez

Közzétéve: 2014.03.19. 10:11 | Szerző: Kovács Nándor

Clipboard08.jpgEzen a képen viszont már egyértelműen permetezés történik, ráadásul az Amerikai Légierő repülőgépe ez. Itt a baj már nem kevés, gondolhatnánk. Csakhogy itt nem minket, hanem a moszkitókat permetezik, ráadásul az egész annyira nem titkos, hogy az USAF saját Twitter csatornáján is közli az esedékes permetezés helyét és idejét, mert azért mégsem szerencsés a permetszer alatt állni. A permetezésekről a média is beszámol rendszeresen.

komment

Bizonyíték #5: A vitorlázógépek is veszélyesek

Közzétéve: 2014.03.19. 10:08 | Szerző: Kovács Nándor

fizf0001.jpgNem csak a kis Cessna-típusú repülőgépek veszélyesek a chemtrail hívők szerint, hanem még a vitorlázó repülőgépek is. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi az, amit látunk a képen? Kondenzcsík, hajtómű nélkül, alacsony magasságban? Szárnyról leváló légáramlatok által okozott aerodinamikai kondenzcsík? Nem, ezek közül egyik sem. Akkor csakis chemtrail lehet! Vagy valami egészen más, például ballasztvíz, amit leszállás előtt kiengednek, hogy a földet éréskor a víz súlya alatt ne törjenek el a szárnyak.

komment

Bizonyíték #4: Felhő magvasító repülőgépek

Közzétéve: 2014.03.19. 10:03 | Szerző: Kovács Nándor

draft_lens2040479module10100508photo_1214241885chemtrail_cloudseeding.pngA fenti képen már egyértelműen látszik, hogy indokolatlanul nagy csövek vannak ráeszkábálva a gépek szárnyaira.

A gépek ezúttal nem nagyméretű utasszállítók, hanem kisméretű sétarepülők. Olyanok, mint például amivel a szúnyogokat irtják itthon, vagy amiket a mezőgazdaságban gyakran használnak permetezésre. A képen szereplő repülőgépeket azonban nem mezőgazdasági használatra, vagy szúnyogirtásra, de végképp nem chemtrailezésre használják, hanem felhő magvasításra.

Az alábbi videón az látható, hogy egy ugyanilyen géppel Texas felett felszállnak, hogy megszórják a közelgő zivatarfelhőt egy kis ezüst-jodiddal.

Ez egy bevett, ha úgy tetszik, lokális időjárás módosító eljárás. Az eljárást angolul cloud seeding-nek, magyarul a fent említett felhő magvasításnak nevezik, és rengeteg leírás olvasható róla a neten. A működése a következő: a páradús levegőbe kondenzációs magvakat szórnak ki. Ezekre kicsapódik a légkör páratartalma, esőfelhők keletkeznek, és kicsit arrébb kihullik belőle a csapadék. Itthon is használják ezt az eljárást, csak ennek a földi változatát, mégpedig a jégeső okozta károk elkerülésére.

 

komment

süti beállítások módosítása